jó reggelt

ahogyan helyek kötődnek eseményekhez,
s amint elszakadsz egytől, elvész a másik,
úgy szakadok el most otthonomtól,
mely felé honvágyam únott képpel ásít -

nem hiányzik semmi. semmi, de semmi.
s bármi hiányozna - minden pótolható.
gondtalannak kéne, s lenne jó lenni,
meg elmondani, hogy a Szamos szép folyó,

hogy Kolozsvár gyönyörű. nem teszem.
mondom inkább : színes, de színvak vagyok.
művészek festik, írják életem,
míg soraimmal plágiumok közt caplatok.

de semmi pánik. nem látja senki sem.
s ki látja, bólint: ez eredeti!
ki bővebben belemászna, lelkem,
költészetemből holtan mászna ki...

értékelnek engem. főleg a búbánat,
ezen versem is neki ajánlom.
ő volt az, ki minden füstös kocsmában
arcomon volt. mint egy negyvenhármas lábnyom.

de újabb nap indul. s még mindig itt vagyok.
ennek a sornak is ez lett a vége,
komótosan vizelek, s kényelmesen szarok
a lét felgombolyíthatatlan rejtelmére,

mert bár felül a gálya, de alul a víz hazája,
s míg van mire, hát mindenre szarok.
úgysem hagyom olvasómat maga-magára
s versemmel indítom ezt a vasárnapi napot:

felrajz millió, millió agancsos, szárnyas,
a hajnalpírban a nap tőre megállt:
szívok egy slukkot, iszom egy kortyot -
jó reggelt, te kibaszott világ

késő-őszi

Kihűlt a langy-homály,
s közben elhagytak a szavak
a késő-őszi nyár alatt.

ahogyan azt tudjuk, meleg a bőr,
míg ki nem hűl - míg a rigor mortis
minden izmot maga alá gyűr.

minden a legnagyobb rendben van:
a kávé kávé, az ég meg ég,
s a színe - kisebb megszakításokkal - kék.

minden a legnagyobb rendben van.
a paxil egy nap után rögtön hat,
a kék, késő őszi nyár alatt.

virágot a virágnak

virágot a virágnak,
ennek az akasztófa-világnak.
kezet kézbe - ha kivetnek,
kötelet kezembe, ha követnek.

ajakra ajkat, ha szeretnek,
ölembe öled, ha kereslek -
kezembe kezed, ha kívánlak,
szemembe szemed, ha meglátlak.

lelkemre lelked, ha hiányzol,
testemre tested, ha vágyakozol,
szavadra szavam, ha hozzám szólsz,
szavamra szavad, ha válaszolsz.

tornyosul, tornyosul a mindenség,
életre élet - halálra lét.
létre halál, temetésre virág,
virág a virágnak - akasztófa-világ.

én

köszönet a képért Horváth Tasnak.

a tűz szimmetriája

éget, nézd hogy éget,
eléget,
"adjatok, adjatok oltó igéket",

tapossatok ki, öntsetek le,
vizeljetek le,
egész lényem már úgy is hamuval tele...

negyven fokos lázzal didergek a napon,
mint elvérző őz a szürke havon,
mint szárnyaszegett lúd az októberi tavon,
mint mindenki - aki kivülesik magamon...

csont és bőr testem takarom,
amivel éppen lehet,
s lehet, az életet tényleg akarom,
de élni egy valós életet már nem merek;

még maradok egy keveset...
nedves az arcom; talán eső esett?
csak fáradt szemem könnyezett.
negyven fokos lázzal didergek.

egész lényem már szénné égett,
érted,
nem értheted, hogy az egész érted

történt és történik - vastag füstön át
terád
várok, mig meglátom arcod lágy vonalát.

baby abroad

vass vagyok, tehát korrodálódom.
na álljunk meg egy s(z)o(-)ra.
aki nem érti: hát nagyon sajnálom.
porba hullik a tegnap parafadugója.

túl Quran, vagy túl korán,
vagy nem is túl - csak éppenséggel
átszűrődik lelkem fénye az ősz borán,
s megcsillanok:kétes (sz)épséggel,

de az a baj, hogy egy másodpercnyi késéssel -
te hamarabb pillantottál rám.
s én később tűntem ki átlagos szépséggel:
pont egy pillanattal később, mint a vágy,

hogy kéne szólni valamit. bármit.
utálom a muskátlikat.
mégis a muskátli olyan gyönyörűen ásit,
mig a megfagyott rózsák a kékbe harapnak.

kihagy az emlékezetem, kihagy a nyelvem,
kihagy a lélegzetem, de bátran.
kihat a semmiségemre minden terhem,
s megcsillan Isten egy törött vitrázsban.

ars poetica, meg egyéb inyencségek

nem értem a vesta-szüzeket,
meg úgy semmilyen szüzet,
meg utcalányt, ki csak szitja a tüzet.

(ez nem erőltetett
rim, hanem önkéntelen -
legalább a saját szememben
hadd magyarázom ki minden mondatom)

nem értem az apácát.
gyermekként önkéntelenül mindig egy fa-pá(l)cát
rendeltem az apáca mellé.
talán gyermeki grafománia.
ki tudja. talán most is grafománia,
épp csak gőgös lelkem állitana
mást """"költészetemről"""".

tapsoltak ma sárga diófalevelek
a hideg napfénynek,
s közben két háromeggyes kávét szürcsöltem,
s böfögtem.
talán igy van ez, hogy én is ember vagyok,
s nem fogom megtagadni különböző megnyilvánulásaimat
legfőképp magam előtt.

ez a legfurább, egy kezemen megszámolhatom,
hogy hány regényben, filmben olvastam-láttam
illemhelyiséget használó (minek az eufemizmus),
szaró, vizelő embereket,
és még ritkábban láttam-olvastam egyéb konkrét elemeit
a gyönyörű mindennapi életnek. ami tényleg gyönyörű.

számomra ez az egész úgy van, hogy szépek a mindennapok,
de gyilkos a rutin,
szépek a barna hajú csajok,
szép a szatén.

na megint.
erre az olvasó már csak legyint.

de engem annyira nem érint,
én csak irok, mert kötelességem magammal szemben,
mert másként felrobbannék.
talán ténylegesen grafomániáról van szó,
és nem önfeláldozó költői
késztetés és és.
még egy kicsit vések
ide.

Brown-féle mozgás. szerintem az is gyönyörű,
ahogy a porszemeket és a füstöt tenyerén hordja,
táncoltatja,
hajlitja,
mozgatja "Isten keze", vagy miegyéb.
szerintem gyönyörű.
ha az emberek is tudnának olyan önfeledten mozogni,
akkor az egész élet egy gyönyörű, improvizativ jellegű
mozgásszinház lenne.
tökéletes percre pontos átadásokkal, hajlitásokkal.

igy látom.
meg úgy látom, hogy pont olyan vagyok,
mint amilyen emberektől lúdbőrzöm:
kitárulkozó,
részletbemenő.
ejj be menő !

before sunrise, before sunset.

sok dolog van ami megfog,
például a szén. szeretem összefirkálni magam,
rajzolni értelmetlen, utópisztikus valóságokat kézfejemre,

úgy szeretnék én is annyira hasznos lenni,
mint egy folt, ami valamit kitölt, persze nem úgy mint az eredeti anyag,
de úgy, ahogy képességeihez mérten kitölteni,
foltozni,
megoldani,
átszőni tud.

osonó szófonó vagy szófosó vagyok?
lényegtelen.
most elhord innen isten keze,
mint porszemek lusta tömkelegét,
mint a kávéház dög füstfellegét.

szóval: Inshaa'Allah.

i'll still be waiting

mint a holló a diófán.
mint a macska a diófa alatt.
mint a cigaretta-hamu az asztalán.

mint mindenki, aki valaha is várt valakit,
ülök, bambulok, füstölök, füstölgök,
mig gondolataimban egy utcaseprő takarit,
hogy azért éppen ne teljek fel, mig ülök.

és várok.

elrendezek, rendszerezek, pakolok,
üres egyszerűséggel, talpraesett tenni-vágyással, igen,
oldalgok, sündörgök, ballagok,
végeérhetetlen, tehetetlen semmiben.

mint a cigaretta-hamu az asztalán.
mint a macska a diófa alatt.
mint a holló a diófán.

flute travésicre, avagy tisztaság félegészség

ez egy helyzettudósitás lesz (hosszú i-t nem tudok irni, bármennyire is ragaszkodom a helyesiráshoz), tehát akit versek érdekelnek, az még várjon 2-3 napot, hamarosan töltök fel.

jóformán egy hónapja fent vagyok kolozsváron, sepsiszentgyörgy nem hiányzik, talán azért, mert nem volt amit csináljak ott (nem lehordani akarom sepsiszentgyörgy szép (kies) városát, sőt még hasonlitani sem akarom kolozsvárhoz, csak leirom, hogyan is látom a dolgokat), kulturális élete limitált, szórakozási lehetőségei úgyszintén. örvendek, hogy itt vagyok. érdekes dolog hajnali négykor arra ébredni, hogy valaki franciául azt kéri, hogy tanitsam fuvolázni, s cserébe angol nyelvű kommunikativ készségeim fejlesztését vállalja - habár úgy érzem (és igen, tudok ennyire öntelt és beképzelt lenni), hogy angol nyelvi képességeim még itt is megállják a helyüket, kellemetes középszint fölött.
egy központi házban lakunk (udvartér, terasz, tot tákümul), szóval királyi életet folytatunk. anyagi helyzetem is kielégitő (még. ez az első hónap :)) ). szomszédaink rendes emberek, Mohamed néha felvilágosit a gyógyszereket illetően, és ellát tanácsokkal, István pedig értékeli azt a muzsikaszót, ami házacskánk leitmotif-jává vált. vagány dolog két zenészemberrel együtt lakni. eléggé tisztaság-mániás vagyok, de ez kezdett csökkenni az utóbbi időben. de persze nem élünk most sem disznóólban, szóval minden téren kielégitő az itteni élet.
egészségemet illetően, jól vagyok sőt - csak néha fáj a lelkem, mintha beszűkült volna ebben a nagyvárosban a kisvárosi tudatom. talán a Big Fish c. filmben van leirva ez az érzés, parafrazálom most kisebb(nagyobb) sikervel: vállalhattam volna, hogy a kis városomban elismert és értékelt tagja maradjak, de inkább a nagyvilágot választottam, hogy ráleljek igazi értékemre.
vagy valami ilyesmi. amúgy senki nem kell nekem, hogy megmondja az értékemet, s csalánba egyébként sem üt a ménkű (avagy: niciodata scarba de sifilis nu moare), szóval tisztában vagyok magammal, és tolom magam (majd minden téren) határaim felé. s aki nem igy látja: fiecare cu pizda ma-ti :)) elnézést. ez a sajátos humor lassan részemmé válik, amit úgy igazán én és lakótársam értékelünk - mindenki más előtt vulgáris és humormentes döfkölődésnek tűnik. de kit érdekel :))
borozgatunk, sörözgetünk, semmiben hiányt (még) nem szenvedünk. tényleg királyi életünk van. én inkább konyhai tevékenységeket vállalok, meg a ház higiéniai karbantartását - már amikor kedvem van. és amikor épp nincs amit csináljak, hát a munka leköt, még akkor is, ha odaégett puding lesz a vége. eh, de legalább palacsintát jót csinálok.
ami meg az egyetemet illeti, hát mindenképpen boldogabban frekventálom, mint a művészeti liceumot (habár hobbiszinten még mindig fuvolázok, meg beat-(balfasz)boxolok, de hát... nem ezzel akarom keresni a kenyerem.

phú, még mit mondhatnék. ja, a János-kultusz. de ezt kivülálló úgy sem értheti :)) szóval maradjatok csak a homályban ezt a témát illetően, amúgy is megviseli az embereket :))

majd ellopták egyszer a táskámat, amiben ráadásul nem is a saját laptopom volt (quick side-note: aki hozzá akar járulni egy ifjú billentyűzet- és tintakoptató kölök ebbéli kisegitésére, az küldhet laptopot nekem, vagy pénzt a számlaszámomra, amit majd később közzéteszek... :)) NOT ! ),
amire én balkézzel magamhoz szoritottam az oldaltáskát, s jobb kézzel egy specifikusan áks-röppályájú jobb-horoggal (értsd: egy balfaszul irányzott ütéssel) próbáltam elháritani a bitang gazember abbéli törekvését, hogy megszabaditson ingóságaimtól. ergó, ütöttem. jobb kezemen még látszik a hasadás, valószinűleg a tag fogazatát kaptam el (remélem kiköpött legalább egy darabocskát), majd siettem haza. the end. shit happens, avagy same shit different day (szokásos szarban, de derűsen - S.S.D.D. - életfilozófiám).

másképp megvagyok, jelenleg kézzel mosok, mert a mosógép zárlatot okozott és kigyúlt az "alulstekker" ami igazából fejmagasságban van, látványos füstöt okozva. (another quick-note: házi szökőkút áks-recept: egy serpenyőbe tégy 2 deci olajat, 3 deci vizet - majd kb. 2 méter távolságból csodáld a tűzzel reakcióba lépő serpenyőben lezajló fizikai jelenséget - csodás)

szóval: I ain't happy, I'm feelin' glad,
I got sunshine in a bag,
I'm useless, but not for long,
my future is coming on...

23 sor huszonharmadikára

Bő félóra kellett, na meg pár szem
altató. Hortyogva alszik az irodalom,
mégis minden szava hallható:
Főként az eljövő koroké.

S a költészet? Csupán apnoé,
feleszmélés, kapkodott levegő,
hideg verejték, művész-betegség:
lázas leheletben terjengő
halálfélelem. Van nekem is,
hát hadd féltem én is életem.
Szárazság kaparja torkam,
hideg nap süt, s feltekint
ablakomra egy óvódás gyermek.
Anyja lekicsinylően legyint.
Komótosan sétál a zivatar,
beteges zöld szint von hideg mellemre,
tompul az agy, zsibbad a kar,
melyben egy keserű epigramma füvét felejtette.
Egy szú ablakomban halkan kapar.
Fejem fölött tető. Pontosabban lyuk.
Szelid őrangyalom benézhet.
De nem teszi. Szegény vagyok.
És az Isten szegényebb.

izé

Már nem ihletnek gyötrő szépségű szerelmek,
s nem vájom körmömmel a cserepes szám.
Hive lettem a kihűlt tereknek,
és szeretem, ahogy marja a tüdőmet a kátrány.

Már nem mozgatnak balfék ötletek,
sem kimért, olcsó, ledér szimfóniák.
S érzem, ahogy ólomsúlyú kötelek
lehúzzák testem alig lebegő rézangyalát..

Kötelék, mi húsomba marva rángat,
s tépi bőrömet, mint Remus a farkas-emlőt,
míg az eltekint nagy, bávatag szemeivel
az öklendező, fertő kluzs fölött...

Zsiros tejszag lebeg a légben,
lopja szemem az égben felfőtt
kénes-erezetű angyali szépem:
nap-mostohaanyám, ki főbe lőtt...

Vizslatja arcomat kényes egyszerűséggel
a tavalyi hó – az idei még nem –
mosom kezeim a Szamos vizében

dobj ötven banit, s megéneklem neved.
dobj egy lejt,s aláirást is adok.
dobj két lejt, s megcsókolom kezed.

dobj egy jó szót – s örökre adósod maradok.

my own irish wake

midnight comes in bits and pieces,
wandering from garden to garden,
passing life onto all of his Children -
lurking in the night of the fallen.

i don't fear the night -, i fear the day,
when i wander in a state of sleep,
in fear all those nameless and faceless people
who are anxiously wating for me - to take the leap.

and i fear you, my dear,
for you encourage my trance-like state.
i wish to be near you, to hold you, to kiss you,
before i take the leap to my own wake.

érzékenyen

Érzékenyen érintett szavad,
mint egy tökre pontos ütés a bal herémre.
nagyon szépen, megfontolt-kimérten
adod nagyszerű önmagad.

görcsbe rándul minden izmom,
nyögtem volna, de levegő nélkül maradtam,
s száraz köhögés helyett nyelvemre haraptam,
remélve, hogy öklendezés nélkül sikerül kibirnom.

öleltem volna, de nem volt csak beton.
csókoltam volna, de cserepes vala a szám.
orditottam volna, de nem volt pofám -
lassan-lassan beszűkült lelkem bevon

téged és engem. jöttem és mentem
nyújtottam kezem szárnyad felé, szentem,
de csak úgy félrelökted, mig estem
hét nappalon és hét éjjelen át..

már jó ideje csak egy megértő szót kerestem,
most meg, úgy istenesen, belédszerettem,
de te úgy otthagytál, mikor orromra estem,
mint vándor madár egy mellszobron szarát.

ajánlás:

hát mikor...

a gyönyört...

a gyönyört vérrel kell irni,
a keserűséget epével.
igazán csak száraz szemekkel lehet sirni,
s kacsintani: csak vak szemével.

csak béna testtel lehet érezni,
s csak üres szivvel szerethető bárki.
csak beteg testet lehet megmérgezni,
amig mindenki senki és ő akárki.

ajánlás:
ismeretlenül szép a szerelem,
a közeli távolság undoritó,
egy koldus-istennő kell most nekem,
meg egy félig befogott könyvboritó.

épp ellenkezőleg

Megjöttem. S többé el nem megyek,
mert ki egyszer hivott s itthagyott,
összezárt léptekkel fedett le engem,
mig ő nyugodtan ballagott...

s ha már tényleg itt vagyok,
hát ezernyi, EZERNYI kárt teszek,
hogy ne tudják feledni a nappalok:
EZ AZ EMBER TÉNYLEG LÉTEZETT.

Nevem nem fontos. Nem rejt semmit,
sem szép emlékeket, sem gonosz hangokat.
Éhes vagyok... ennék, ha lenne mit,
de konyhámban nem találok csak morzsákat...

De nincsen pénzem. S nem koldulok!
Igy hát csak nézem s szagolom az árakat.
Közben beesett arcom mélyéről
szemeim megigézik halálomat.

graphomania

Tétlenségemmel óvom
a bűnöst
az ártatlant
mig gondolataim
siettetik-késleltetik
az elhalaszthatatlant.
Elfogadhatatlan, elkerülhetetlen
kései álom,
korai ébredés -
magtalan gyümölcs,
áldott büntetés --
számtalan ajak,
ajaktalan a
saját szám.
szádtalan alak,
alaktalan, húsz
karátnyi vágy
hajt feléd.
tőrt beléd!
beléd törtem,
te szemét...

6 lej 40 bani a Bulgakovban

Paradicsom hull ölembe,
ólálkodva néznek gép-szürke fák,
cinikus-kérdő tekintettel nézek keletre,
s bólintok: ez egy ilyen világ...

Hogy én ilyen vagyok? Az senki hibája
és mindenkié: látod? Megvagyok.
Sóvár, de öntelt lelkem imája
füstben és konyakban kavarog.

El- és kiszakadtam nyújtott nyögéssel
mindenből mi egykor voltam, s leszek.
Köszönteném magam baráti öleléssel,
de ahogy tükörbe nézek, érzem, megveszek.

na zdorovie

Túl vagyok már annyi darálón
- éppen most úszom meg épen,
s felköpök egy nevetést epésen -
közeledem kluzs felé. szamárháton.

Talpaimban tövis... érti a franc,
a tövisekben féreg, a férgekben élet,
s te azon a szaros életen méricskéled,
hogy milyen nehéz ajkadon a fajansz..

lyukas a tenyerem. feléd nyújtom.
félreértesz - átejtesz kezemen egy ötvenbanist
-- majd veszek tekkes szukkot, olyan kivist.
addig is olcsó szavaimat begyújtom.

addig is eladom magam. olcsó útszéli kurva
tanulhatna mesterséget kéjelgő szavaimból -
ahogy csövelek egy cigit Gagarintól
és feldugom Lajka seggébe - meggyújtva.

back in black

újra itt, pár vers következik, gondolom ebből ciklus lesz. szóval glad to be back, dava-tralla, si vorba aia: am trecut :))