népmesei motívum.

a legkisebb herceget kitagadta apja.
csak úgy. nem volt pénze rá - azt morogja.

ment ment a legkisebb herceg. tél volt.
ballagott egy hídon. beleesett a vízbe. meghót.

ordításra teremtett

te tedd azt, de én, ki meghalok,
térden csúszva is áldanék egy holnapot.

oxigén-hiányos agyam gondolatban kapkod mindenki után,
kit valaha szerettem.

egy kést lódítok saját nyakam felé sután,
előző életemben is veled lehettem

hogy ennyire nem hiányoljuk egymást.
gondold csak meg:

az én időm véges.
a te időd?
az én testem véres.
a te cipőd

pedig csak beletocsog a vérembe.

majd ha belevésed nevem egy érembe, a fej helyére,
akkor dobd fel, s ha engem kapsz ki, hát akkor az isten szerelmére

mondj valamit.

nem tűröm a csendet.

ha van isten: ordításra teremtett

súly

ha süllyedsz magadban,
s ha gerinced olvad,
mindegy, hogy lesz-e holnap

ha az életed beleolvad a kollektív semmibe,
lényegtelen, hogy a házba mit viszel be.

össze fog dőlni.

ha bárki is olvasná még ezt a szar blogot

vérmes szemekkel nézem a természet csodáit;
míg egy részeg vizel rá - az akácfa ásít.

smooth

vagyok én, ki lelopja cappuccino-dról a habot.
s ha közben filmet is nézek, akkor happy end-et akarok

vagyok én a dúr feloldás három moll akkord után.
vagyok én az a hűvös szellő egy forró kedd délután

vagyok én, ki csak néz az égre,
s szemei fényét nem féltve

a napba néz.

vagyok én, ki néha letérdel az élet csodái előtt.
vagyok én... ki állati alakokra fest egy-két felhőt.

de... én vagyok az a-moll skálában a két b.
én vagyok a kávédban a fulladozó légy.

én vagyok cipődben a kavics.
én vagyok az út, ami rosszba visz.

én vagyok az ismerős, akinek ha köszönsz elfordul.
én vagyok a komor ősz, ami a nyárba bele-beleborul.

én vagyok a kéregető az utcán.
én vagyok a kóbor-kutya a kukán.


én vagyok a mindenség olykor.
és semmivé foszlom pár perc múlva.
én vagyok a döglött hal az Oltból.
és én vagyok a fecskefióka, aki a kukacot húzza

anyja csőréből.



és már nem félek az élettől.

Pohárköszöntő

A félrészeg állapot
a kegszebb, amit Isten adhatott
az embereknek.

Ahány igazság elhangzik,
ahány jókívánság holnapig
életben tart - mind a tied.

Mindent megteszünk, hogy a halál ne jusson eszünkbe,
bár az egész élet fájdalma testünkbe van vésve -

de

egészségetekre.

kicsiny ima

az élet kicsiny élvezeteinek szentelek egy imát.
többé soha ne lássuk egymás józan arcát.

ütőér

álmom álomtalan
halálba ásítom magam

mélabús láncravert alak
nincs amivel betakargassalak

félkész nyári éj
ha idáig nem féltél most se félj

kezemben fekete csavarhúzó-nyél
és egyre halkul


halkul az ütőér

pentatónia

voltam
már
holtan
elfelejtett
szótlan

megkérdőjelezhetetlen
véges
paprika
nélkül
édes

voltam
már
szótlan
gondolatbeli
hóban

botorkáló
őzsuta
gallyakból
összetákolt
palota

ezerszín
virág
melegíti
fájó
torkát

mely
némaságtól
szótlan
valós
valótlan

elfelejtett
érzés
kezed
kézre
mérték

holt
vágyad
éledő
ezüst
szemfedő

félédes
borban
este
szúnyog
voltam

tudom mit hiányoltál. azt a körömnyi emberséget.

felgyúlt a házam,
nem nyújtottál menedéket.

meghalt apám.
s csak egy szót kívántam véled.


ne várj tőlem emberséget.


elfelejtettél.
feledni próbállak, míg élek.

kúsztam feléd.
te leráztál, mint egy férget.


ne várj tőlem emberséget.


szorított acél.
éreztem pengeélet.

vakartam sebeim.
fertőző az élet.


ne várj tőlem emberséget.


míg élsz, addig vagyok nyomorú.
kértem sokáig - majd te is kéred.

felöklendeztem korunk mocskát.
hiába nézed a széked.


ne várj tőlem emberségességet.


több lettél általam.
de mégis poshadt a léted.

szeretve szeretnél szeretve lenni végleg.
szeretőd az ég pereméig nyúlna érted.


ne várj tőlem emberséget.


ébredj meg reggel.
lassuljon a véred.


de tőlem soha ne várj emberséget

Sorvégek fellegvári fellegtúrákra

I. szint

van pár dolog, ami csak úgy van,
ami nem szorul semmiféle magyarázatra
(szebben kellene kifejeznem magam,
most, hogy nem találok sem otthonomra, sem magamra)

te tanítottál, most én tanítalak,
önmagam felé irányítottál, majd otthagytál félúton.
emléked egyre szebb, ahogy én alakítalak -
efféle ökörségeken gondolkodom.

II. szint

nincs kedvem hallani azt, amit mondani akarsz,
nincs szükségem az agymosásodra;
magamra hagytál, biza, majd magadra hagytalak,
ezért nem hagytuk egymást egymásra.

III. szint

brutális basszus lüktet az agyamban -
indulnom kéne, legalább gondolatban;
tér és idő bomlik, a fény az úristen,
átlagosan szar most a kedvem, mert a
játékot is elvesztettem.

IV. szint

mikrokozmosz a füstkarikában,
meztelen igazság a felöltözött vágyban,
tökéletes kör körmöd fehérje alatt,
beázott ég alatt pitypang fakad
gennyes hangnemű tavasz köszöntőre:

para riva
para bajo
para centro
para dentro

néz mereven a guadalupe-i Szűz,
elfeketedett bőrömön tűz a Mindennap,
hol én akartalak, hol te akartál, most bárki bárkit akarhat -
fehéren lángoló agyam dzsungel-tűz.

V. szint

Végletekig kitágult pupilla,
rohadt lassan nyílik a mozzilla, ( :)) :D )
ezért váltottam google chrome-ra,
->nesze jövőhétre mondóka.

VI. szint

Beakadt a húsz éves bakelitlemez
Arra az ismétlődő egy számra tombolok. a
Zarathustra imigyen szól -
Denevér-szempilla karistol;
Megtelt oxigénnel a sok hemoglobin
Elosztó erek láncolata mentén táncolok.
Gerendákból épült ég alatt van pár dolog, ami csak úgy van.


Poszt Szkriptum:

Elveheted mindenem
de a nevetésem sohasem :))

Pislogjál, mert hanem kiszárad a szemed,
edd meg a reggeli bundáskenyered.

Ne botorkálj a síoktatáson,
mert magadból magamat ímé - kiásom B-)


Megfejtés:

1-1-2-3
1-2-2-2
1-3-1-4
1-1-4-3

2-1-7-4
2-1-2-2
2-3-3-1
2-2-1-2

3-1-1-2
3-2-3-2
3-3-4-1
3-5-2-1

4-1-1-4
4-2-1-2
4-2-5-5
4-4-4-2

ésatöbbi. értedalogikát.
píszáut aztarézangyalát.
( ^- amúgy az ott fent avanszát trigonomatrica)

2:03

mindaz, mi voltál, s vagy nekem
megfogalmaznom lehetetlen,
nem ezer szóban, s nem háromban,
de te ettől még megteszed nyugodtan;

holt költőktől ne idézz
kicsi csillag – zöld penész.
ugyanaz a szín belül,
nézz csak bambán – érthetetlenül,

játszd, hogy érsz még valamit,
keríts, keríts valakit;
különben meg hagyd a francba.
József Attila gondolatával eresztlek utadra:

„vagy megtalálod majd azt, akit keresel, vagy nem, addig vedd a nőt az öleléshez ugy, mint a szaráshoz a klozetot” (Szabad Ötletek Jegyzéke)

a játék

születni kell az életre,
ki értékel: csókold lábnyomát.
talpalatnyi földön nyomorog 6 milliárd ember,
énekelve Samael dicsőítő dalát.

elbasztam, hogy megszülettem,
engedtessék meg nekem,
hogy létem miatt bocsánatot kérjek;
halálommal majd jóváteszem.

tört rímek

van egy esélyem az életre,
volt egy életem az esélyre.

nem bánok semmit. szivárvány az élet.
ha gyűl a felhő - majd szétszéled.

örvendek, hogy értékelnek.
satu-részeg kölykek.
szégyellj nyugodtan - nem szégyellek.
a szomszéd fűje mindig... lilább.

színvak az ének,
süket a fény.
őrült ki tőled
bármit... vár.

tudatom az örökös semmibe vágyik;
létemen a lét-elem át-átlátszik,
s ott, ahol a lelked megnyugvásra talál,
Istened majd rájön, hogy igazán kár,

de még Ő sem tudja, hogy miért.
angyalait szétszéleszti.
tollfelhőbe burkolt kenyér.
légy boldog, kedves... harcos.

égési sérülés

leégett a vállam, hátam,
apámtól örökölt fehér bőr.

ugyanígy minden érzés,
porbazuhant gondolat,

hamvaimból hamu,
árnyaimból árny.

levedlett rólam és most szebben mint valaha
csillog a magány.

szemeim fekete vásznán virít a nyár,
túl fényes - szisszen a bőr, kapar a nyál,

gondolatban felégetem a tájat,
elégetem anyámat, apámat,

elégetem az egész világot,
s egy csendes kis hamu-foltba temetlek.

egy tökéletes körben magokat ültetek.
ürességemmel öntözök,

emlékedből épülök,
s magamba zuhanok.

ha lett volna a fejed fölött glória,
most a nyakadba rántanám és megfojtanálak.

angyali halál, szépséges élet.
torz szem lát torz szépet szépnek.

keretbe foglalt merev történet
az egész és minden mi jön még.

gyomnövény. s nincs ki levágja.
figyeljed hát céltalan zöldjét.

lényeg, hogy tökéletes körben van.
beállok a kör közepére:

magamba rántom magam.